Manapság nagyon divatos társalgási téma lett a Bitcoin és a kriptovaluta, továbbá hasonló módon növekvő érdeklődésnek örvend a tőzsdei kereskedés is. A Revolut applikáción keresztül széles tömegek számára vált elérhetővé a befektetés és a kereskedés világa. Ugyanakkor egyre több ember számára válik a tőzsdei kereskedés érdekessé.

Ebbe a világba vezeti be július 29-én, szombaton egy egésznapos workshop keretében az érdeklődőket Erdős Alpár a HBC-ben.

A Bitcoin a legújabb találmány, amely pénzként hivatott funkcionálni. Ahhoz azonban, hogy megértsük a Bitcoint, meg kell értenünk a pénzt és az értékközvetítés illetve értékteremtés lényegét. A pénzügyi műveletekkel való munka ugyanis egy szakmai kompetencia. Ugyanúgy mint mindenfajta kompetenciát, ezt s tanulással lehet megszerezni.

A közgazdasági és pénzügyi képzettségre mindnyájunknak szüksége van vagy lenne, attól függetlenül, hogy akarunk kereskedni a pénzzel vagy sem. Amikor bármilyen kompetenciát szeretnénk elsajátítani, akkor kivétel nélkül el kell sajátítanunk a szakmával vagy az adott művészettel kapcsolatos információkat. És meg kell értenünk a törvényszerűségeket, annak érdekében, hogy az adott területen magabiztosan mozogjunk.

Gondolj csak bele: a repülőgép vezetése is ilyen. Nincs olyan ember, aki csak úgy beülne a repülőbe és elkezdené azt vezetni. Hasonló a helyzet a pénzügyi eszközökkel való műveletekkel is, hogy ahhoz, hogy viszonylag biztonságban tudj kereskedni, meg kell tanulnod a piac törvényszerűségeit és gyakorlati tapasztalatot kell szerezned az adott területen.

A workshop alkalmával gyakorlati tapasztalatot szerezhetsz a következő területeken:

  • piacelemzés
  • grafikon elemzés
  • technikai elemzés
  • kockázat kezelés
  • tőzsdepszichológia
  • közgazdasági alapismeretek és magyarázatok
  • érdekes és elgondolkodtató kérdések megfogalmazása és megbeszélése
  • blokklánc technológia
  • kriptovaluták
  • tőzsdei kereskedés
  • kriptokereskedés
  • befektetési ismeretek
  • money management
  • risk management
  • Elliott Wave Theory

⏰ A workshop 9 és 18 óra között zajlik, kávészünetekkel valamint 1 órás ebédszünettel. Az eseményre mindenképpen hozd magaddal a saját laptopod, hiszen szakértőnk segítségével megismerheted a kereskedési platformot, sőt élőben ki is próbálhatod a képzésen bemutatott stratégiákat.


Előadónkról

Erdős Alpár két évtizeden keresztül volt pszichológus, több száz előadást tartott pszichológia és stresszkezelés témakörben, a NASA által kidolgozott személyiségrajz modell képzett oktatója. Pszichoszomatikára specializálta magát, egy évtizedet dolgozott hazugságvizsgálóval.
Két olimpiai csapatnak volt hivatalos tagja, a riói olimpia után visszavonult és elkezdett kriptovalutákkal foglalkozni. Az utóbbi 6 évben elvégezett 3 egyetemet, köztük a közgazdaságot a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, ahol mesteri oklevelet is szerezett.

Jelenleg közgazdászként dolgozik, saját fejlesztésű kriptovalutával rendlekezik, érték tokenizálással is aktívan foglalkozik. Csapatával tőzsdekereskedő robotokat építenek, mesterséges intelligenciát használnak különböző projektjükben. Saját bevallása szerint teljesen elbűvöli őt a blokklánc technológia, a biohack és az epigenetika. Egyébként irányító tagja egy genetikai kutatásokkal foglalkozó csapatnak, ahol neuroeconomics, behavioral economics, neurofeedback, epigenetics kutatásokat végeznek.