A nőnapi Bizniszvitamin-maraton margójára

2021-ben egy egész héten át ünnepeltük a nőket a Bizniszvitamin keretében.

Olyan női meghívottjaink voltak, akikre joggal lehetünk büszkék. Akik mindennapi életükkel, munkájukkal, bátorságukkal, teherbírásukkal példaképek lehetnek számunkra, nemtől függetlenül. Inspirálnak bennünket és megmutatják, hogy Székelyföldön is van élet a fakanálon túl.

A Nőnapi Bizniszvitamin-maraton legfontosabb gondolatait gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben. Olvasd kedvedre és jövőre személyesen is ünnepeld velünk a nőket.

Működik a képlet

Első meghívottunk, március 8-án a BBTE rektorhelyettese, dr. Soós Anna matematikus volt. Akit a nem mindennapi életútjáról, a matematikáról, az egyetemi életről kérdezte beszélgetőtársa dr. Dósa Zoltán.

Soós Anna arról beszélt, a matematikus és informatikus berkekben milyen nőnek lenni. Neki már az első pillanatokban sikerült tudatosítania a férfiak „uralta” világban, hogy elsősorban egy jó szakember és másodsorban nő. Így nem érték különösebb hátrányok a neméből adódóan. Talán ez saját habitusának is köszönhető. Úgy véli szakmai szinten nincs jelentősége, hogy nőnek vagy férfinak születünk. Csak a neveltetési normák és társadalmi skatulyák, amelyek befolyásolhatnak minket. Sem a matematika, sem az informatika nem tesz különbséget a nemek között.

Soós Anna hiszi, hogy a logikus, logaritmikus, rendszerben való gondolkodás, a matematikai készségek megfelelő nevelés útján mindenkinek megtaníthatóak. Attól függ, hogy a felfedező gyermek „min” nő fel, milyen segítséget és támogatást kap.
A kíváncsiság vezérelt oktatás mellett teszi le a voksát, hisz a matematikában is megengedett a kreativitás és alternatív megoldási javaslatok.

Arra buzdítja a fiatalokat, hogy szívük és érdeklődési körük szerint válasszanak továbbtanulási területet és szakmát. A szakmában és az élet egyéb területein is csak a magunkkal hozott hiedelmeink okozhatnak gátat, nem a fizikai felépítésünk – mondta.

Ha többet kommunikálnánk és jobban megértenénk egymást, akkor a sztereotípiák falai maguktól is ledőlnének.

Az életigenlő nő

A keddi előadásunk és meghívottunk dr. Gyéresi Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa az egész heti motivációs adagot nyújtott számunkra. Hihetetlen volt, hogy abban a bő egy órában mennyi mindent tanulhattunk önmagunkról.

Az előadó szerint az életigenlés egy határozott döntéssel megkezdett lépés, amelyet folyamatos, kemény munka kell kövessen. Ebben a folyamatban a tudatos és tudatalatti szándékunkat kell összehangolnunk, amivel megteremthetjük sikerünk alapját.
Nagyon fontos, hogy ehhez őszintének kell lennünk. Bátran fel kell vállalnunk vágyainkat, akaratunkat. És soha nem szabad másokhoz hasonlítanunk önmagunkat, csakis a tegnapi énünkhöz.
Gondolataink, érzéseink, cselekedeteink, testtartásunk, beszédstílusunk, de még a hangunk is összhangban kell legyen, hisz csak ekkor lehetünk önazonosak.

A siker érzését a tudatalattink adja meg ezért, ha önazonosak vagyunk és becsüljük önmagunkat, akkor körülvesz minket a biztonságérzet, a nyugalom és a béke. Tulajdonképpen ezek a siker ismérvei.
Idézzük fel önmagunkban azt az érzést, amely örömet okoz. Keressük meg a választ: mi az, amit mindennap megtudunk tenni, hogy egy kis örömöt csempésszük a mindennapok nehézségei közé. Így tegyük könnyebben elviselhetővé a rosszat – hangzott el az előadásban.
Érdemes a tudatalattinkra támaszkodni, mert minden, amire szükségünk van, ott van.

Ehhez el kell csendesednünk, felidéznünk és vizualizálnunk a legkellemesebb, szorongásmentes állapotot, amit már átéltünk.
Keretezzük át a dolgokat vagy egyszerűen tegyük félre, ha nem tudunk mit kezdeni vele, mert az agyunk nem tesz különbséget jó és rossz, valós vagy valótlan között.

Az életigenlés szempontjából nagyon fontos, hogy felejtsünk és bocsássunk meg.

Milyen a sikeres nő?

A szerdai kerekasztal beszélgetésünk során, azt a kérdést jártuk körül, hogy milyen a sikeres nő. Meghívottjaink Kiss Kató ügyész, Varga Zsuzsa és Tornai Gabriella vállalkozók személyes tapasztalataikat és élményeiket osztották meg velünk a sikerről, a sikeres női szerep megéléséről.
A beszélgetést Szabó Attila kommunikációs tréner vezetett a tőle megszokott profizmussal és könnyedséggel.

A mi a siker kérdése nagyon szubjektív: mindenki számára mást és mást jelent. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a siker az apró dolgokban nyilvánul meg, amikor megéljük a mindennapjainkat, amikor egyensúlyt tudunk teremteni a különböző életterületeink között. Elégedettség és boldogság lesz úrrá rajtunk.
Siker tehát az, amikor elérjük kitűzött céljainkat.

A sikeres nő céltudatos, keményen dolgozik, bátor és felvállalja önmagát. Tudja, hogy hogyan pótolja hiányosságait és pozitív gondolkodású.

Alapértékei stabilak és képes együttműködni másokkal.

Viharban kormányozni

Csütörtöki Bizniszvitaminunk meghívottja dr. Tar Gyöngyi a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője volt. Meghívottunk arról mesélt, milyen út vezette őt a megyei egészségügyi igazgatóság irányításáig és milyen kihívásokkal kell mindennap szembenéznie.

Beszélt ugyanakkor arról, hogy orvosként nem tapasztalt nemek közötti egyenlőtlenséget, annak ellenére, hogy voltak helyzetek, amikor ki kellett állnia magáért. Mindig tudott érvényesülni. Karrier útja szempontjából a szakmai tudásának, kitartásának és bátorságának volt jelentős szerepe.
Tar Gyöngyi hiszi, hogy mindig a jövőbe kell tekinteni, összefogással és empátiával kell a közös érdekek mentén dolgozni.

Na ne viccelj!

A Nőnapi maratonunk utolsó előadása egy vicces, de mégis komoly témát feszegetett. A székely karikatúrák és a benne megjelenő nemi sztereotípiák témájáról adott elő dr. Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

A vicc az jó, nevetni kell! De néha érdemes átkeretezni, más perspektívába helyezni a viccek tartalmát, annak érdekében, hogy a társadalmi előítéletrendszer változását elősegítsük. A fiatal generáció már hoz magával egy változást, de ránk is szükségük van az új, közös tudás felépítésében.

Hétköznapi helyzeteket, normákat és gyakorlatokat mutatnak be a feldolgozott karikatúrák, amelyek a társadalom mély előítéleteiből fakadnak. Görbe tükröt tartanak elénk és megmutatják a kortárs társadalmi valóságot. Ami meglehetősen aszimmetrikus, ha a székely közösséget, női-férfi előítéleteket vesszük alapul.

Természetesen egy kicsit túldimenzionálják a helyzetet, nem a teljes valóságot mutatják. De ennek ellenére érdemes foglalkoznunk a megfogalmazódott sztereotípiákkal és valóságalapjukkal.

A 2021-es Nőnapi Bizniszvitamin legfontosabb következtetése:
Női sikerek akkor vannak, ha támogatjuk egymást és partnerek vagyunk úgy a szakmai-, mint a magánéletben. Reméljük Te is értékes gondolatokkal gazdagodtál.