Középiskolásoknak tartottunk június végén vezetőképzést. Miért akartuk ezt? Ha emlékeztek még, ősszel szerveztünk egy vállalkozói-készségfejlesztő képzést, a Future Makers-t, amire 11-es diákokat hívtunk meg. Ilyen-olyan csatornákon megszólítottunk kb. 120 diákot, akik kitöltötték a jelentkezési kérdőívet, közülük választották ki trénereink azt a 16 diákot, akikkel lenyomták a két hétvégés képzést. Ez a vezetőképzés tulajdonképpen annak egy hozadéka, mert a diákok jelezték, hogy szeretnének még ehhez hasonló (vagy akár teljesen más) képzésre is bejönni. Szóval akkor merült fel a vezetőképzés ötlete. Erre nyertünk támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelőtől.

A trénereink olyan 11. osztályos diákokkal foglalkoztak péntektől vasárnapig, akik egyértelműen kapcsolódnak a vezetés-témához. A kapcsolódásuk 2 módon nyilvánulhatott meg: vagy rendelkeztek már alapszintű csoportvezetői tapasztalattal vagy jelenleg is aktív szerepet vállalnak családjuk vállalkozásában.

A vezetés téma élményalapú tartalmi kibontását nagyban támogatta a résztvevők vezetéssel kapcsolatos, már meglévő saját élménye. Ez dinamikussá, intenzívvé, tette a képzést, és életszerűvé a tanulást. A résztvevők fejlődési motivációja a saját vezetői helyzeteik optimális megoldási vágyából táplálkozott és ez tette sikeressé azt. Konkrét helyzeteket véve alapul jártuk végig a vezetés mibenlétét, vezetői szerepvállalást, vezetői stílusokat helyzet és személyiség tükrében, vezetői alapkompetenciákat, kommunikációt, problémamegoldást, meggyőzést, befolyásolást, vezetői felelősségvállalást, stb.

A csoportra a nyitottság, az összetartás, a meghitt, családas hangulat, egymás segítése, támogatása volt jellemző. A résztvevők személyisége korukhoz képest érett és felelősségteljes volt, és aktív társadalmi felelősségvállalás jellemezte őket.